Bekecs
Weboldal
A települést, amely fontos kereskedelmi út mentén épült fel, már Anonymus is említi. Nevét valószínűleg 12. századi birtokosáról, a Beke családról kapta. A tatárjárás, majd a török uralom idején is elpusztult a község, de mindig újra benépesült.
A község református templomának 1625-ben történő felszentelésekor itt járt és beszédet mondott Szenczi Molnár Albert zsoltárfordító.
A 19. századtól kezdve Bekecs már nem volt önálló település, a szomszédos Legyesbénye községhez, majd a II. világháború utántól Szerencshez tartozott. 1956-ban önállósodott újra. Az önállóság hozzájárult a település fejlődéséhez, melyben sokat segített a tsz-rendszer is (Bekecs négy község termelőszövetkezeti központja volt.)
A megye többi településével ellentétben a válság, melybe a rendszerváltás után került az észak-magyarországi községek többsége, Bekecset nem érintette. Ez Szerencs közelségének is köszönhető. Bekecs mára egy híres kis községgé nőtte ki magát az iskola és az emberek révén.Bekecs a labdarugásban is nagyon jó mind a felnőtt mind a korosztályos csapatok. Az iskolában szokásossá vált Rákóczi-kupa a felső tagozatosok közt dől el. Tavaly a fiúknál fociban a 6.osztály vihette el a kupát.